Az egyesület Ajánlások Szakértői anyagok Sajtószoba Kapcsolat Etikai kódex választási kódex
2010. január 15., Budapest

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) mélyen elítéli a PPO autópálya-matricákat értékesítő magáncég fogyasztókat megtévesztő eljárását, valamint erősen aggályosnak tartja az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) honlapszerkesztési gyakorlatát.

Mint arról az Index.hu – az MTE egyik tagja – beszámolt, a ppo.hu oldalt üzemeltető cég január 12-én megterhelte ismeretlen számú, de gyaníthatóan tízezres nagyságrendű ügyfélköre tagjainak bankszámláját egyenként 2490 forinttal.
A cég online fizetéssel kínált egyebek között autópálya-matricát, szolgáltatását korábban ingyenes csomagban is biztosította, később pedig az ügyfelek bankkártyáinak regisztrációjához kötötte. A ppo.hu az előző év végén úgy módosította általános szerződési feltételeit (ÁSZF), hogy arról az ügyfeleket a belső levelezésen kívül más módon nem értesítette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya szerdán, január 13-án nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetése alapos gyanúja miatt a PPO ügyében (egyelőre ismeretlen tettes ellen).
„Azok, akik korábban akár egyetlen tranzakció kedvéért is regisztráltak, azzal szembesültek: az ÁSZF változása nyomán nekik kellett volna lemondani a szolgáltatást, ha nem akarták, hogy a cég automatikusan egy fizetős csomagba sorolja át őket - de értelemszerűen erről ők nem is tudtak, amíg hétfőn meg nem jelent a bankszámlájukon a terhelés. Érdekesség, hogy a ppo.hu weboldala karbantartását éppen hétfőre időzítette, így aznap a reklamációkat sem fogadták” – írta az Index. Az ügyletből az internetes lap becslése szerint akár 100 millió forint feletti egyszeri bevételre tehetett szert a cég.

Mindemellett, a múlt hét végéig azokat a felhasználókat, akik az az ÁAK honlapján keresztül szerettek volna autópálya-matricát vásárolni, az állami vállalat honlapja minden különösebb figyelmeztetés nélkül a PPO webszolgáltatására terelte. (Az ÁAK a honlapjáról az átlinkelés az ügy nagyobb publicitásával eltűnt, az ÁAK szóvivője pedig kijelentette, hogy „az internetes matricavásárlás versenypiac, bármilyen vállalkozás bejelentkezhet hozzájuk, és leszerződhet erre a tevékenységre”.)

A PPO eljárása az MTE szakmai állásfoglalása szerint sérti az internetes etikai normákat, valamint a tisztességes piaci viselkedés szabályait. A PPO (és közvetve az ÁAK) nemcsak a gyanútlan és az internetes vásárlásban járatlan felhasználókat tévesztette meg, de a legrégebbi és leggyakorlottabb internetfelhasználókat is.

„Az internetes kereskedelem terjedésének ügye a magyar gazdaság versenyképesebbé tételének elképesztően fontos területe” – hangsúlyozta az Indexen megjelent véleményében Gerényi Gábor,  az MTE elnöke. – „Az eset óriási, felmérhetetlen károkat okozott a magyar internetező és interneten kívüli társadalomnak. Idehaza több ezer, vagy inkább több tízezer ember dolgozik azon legalább tíz éve, hogy hirdesse, bizonyítsa: az internetes kereskedelem biztonságos, etikus és gazdaságos.”

További információ: