Az egyesület Ajánlások Szakértői anyagok Sajtószoba Kapcsolat Etikai kódex választási kódex

2009. június 12., Budapest
Ez a sajtóanyag doc kiterjesztésben letölthető innen.

„A gyermekekre veszélyes internetes tartalmak ügye olyan feladat, amellyel nem csak a gyermekvédelemmel és a bűnüldözéssel kapcsolatos szerveknek, de a törvényalkotóknak is foglalkozniuk kell” – hangzott el az MTE workshopján, amelynek témája a finisben lévő MIGYS volt. Az MTE aktív szerepet vállal a gyermekvédelmi platform összehangolásában.

A készülő Magyar Internetes Gyermekvédelmi Stratégia (MIGYS) volt a témája a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) idei második workshopjának június 10-én, a Független Médiaközpontban. Az egyelőre „1.0”-s verzióban létező stratégia célja, hogy valós képet nyújtson a gyerekeket az interneten fenyegető veszélyekről (internetfüggőség, pedofília, erőszak és pornográfia, politikai és vallási fanatizmus), és cselekvési tervet biztosítson a kiskorúak védelme érdekében. A veszély már az egészen kis (3-10 éves) gyerekeknél megjelenik, és a kamaszoknál csúcsosodik ki (lásd cyberbullying, videojátékok, kitárulkozás). A MIGYS – amelynek első változata hamarosan megtalálható lesz a BBP honlapján (http://biztonsagosbongeszes.org/) – valójában nem más, mint cselekvési irányok megjelölése arra, milyen konkrét feladatokat kell elvégeznünk, hogy megvédjük gyermekeinket a káros és erőszakos internetes tartalmaktól.

„A kiskorúakkal kapcsolatos védelem számos európai direktíva tárgya, ezért rövid időn belül a magyarországi törvényalkotóknak is kötelezően foglalkozniuk kell majd a témával” – fejtette ki Pócsik Ilona, a MediaSmart program vezetője.

„A stratégia kialakítása nyitott programalkotás – hangsúlyozta Tóth Miklós –, ezért a MIGYS készítői várják minden kompetens intézmény, cég és szakember részvételét a stratégia véglegesítésében!”

A workshopon többen is kifejtették, hogy mivel Magyarországon több, a gyermekek védelmét célul tűző szervezet is foglalkozik a kiskorúakra veszélyes online tartalmak ügyével, ezért kívánatos lenne, ha a stratégia mintegy egybefogná, egységes keretet adna a különféle projekteknek és programoknak. „Ebben a kérdésben a stratégia megalkotói számíthatnak az MTE aktív részvételére, az egyes mintaprojektek értékelésére, a tapasztalatok egybegyűjtésére, valamint az együttműködés koordinálására” – mondta Pintér R. Róbert, az MTE elnökségi tagja, a 4Kids, az Egyszervolt.hu és a Bigyoo.hu vezetője.

A MIGYS első, egyeztetésre szánt változatának elkészítésében az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI), a Biztonságos Böngészés Program (BBP), a Symantec Magyarország, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és az egyszervolt.hu. vett részt. A stratégia megalkotásának háttere, hogy az Európa Parlament a 2009-2013 időszakra hirdette meg a „Biztonságosabb Internet” (Safer Internet for Children, SIC) elnevezésű programot, amelynek célja a gyermekek ellen elkövetett internetes visszaélések elleni harc. Az Európai Unió programjának négy fő cselekvési irányvonala

  • a káros magatartások korlátozása (az illegális tartalmak elleni küzdelem és az interneten elkövetett visszaélések üldözése);
  • az online környezet biztonságosabbá tétele;
  • a társadalmi tudatosítás;
  • és tudásbázis létrehozása.

Nagy-Britannia önállóan is elkészítette a saját válaszát a kérdés kezelésére. A Tanya Byron-féle jelentés, majd az azt követően készült brit kormányzati program szintén követendő például szolgál.

 „Ami az interneten kívül nem megengedett, az ne legyen megengedett az interneten belül sem!” – jelentette ki Schiroky Vilmos, a BBP program vezetője. – „A megoldás az oktatás, az érintettek (szülők, tanárok, gyerekek, igazságszolgáltatás) felkészítése, a felelősség tudatosítása, az együttműködés kialakítása, a közös cselekvés felgyorsítása, a különféle szűrőszoftverek használata, valamint a jogalkalmazói gyakorlat felülvizsgálata.” A MIGYS tartalmi irányai a hazai jogi és az informatikai/technológiai környezetet, valamint a társadalmi együttműködés, oktatás, szemléletformálás tereit érintik – fejtette ki Tóth Miklós, a BBP tanácsadója, aki aktívan részt vesz a tervezet megalkotásában.

* * *

Magyarországon a teljes 15-69 éves lakosság 46 százaléka internetezik rendszeresen, de a legfiatalabb mért korosztály, a 15-17 évesek körében 93 százalék az internethasználók aránya. A 14 év alatti gyerekek 46 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet, további 40 százalékuk pedig hetente legalább egyszer ellátogat a világhálóra. A 11-14 év közöttiek körében 66 százalék a naponta internetezők aránya, míg a 6 év alattiak esetében csupán 20 százalék – ez az alacsonyabb korosztály esetében megfigyelhető szigorúbb számítógép használati szabályoknak is köszönhető. A gyerekek jelentős része, 51 százaléka már több mint egy éve internetezik, 56 százalékuk ezt egyedül teszi. A kisebb korosztályok esetében még jellemző a szülői felügyelet. A szülők a számítógép- és internet használatot elsősorban időben korlátozzák (1-2 óra naponta, csak délután 18 és 20 között), másrészt viszont a tanulás befejezéséhez vagy a jó eredményekhez, a jó magaviselethez kötik. (Forrás: TNS-NRC InterBus 2008/I., offline kutatás)

További információ:

* * *

Az MTE

Az MTE 2001-ben alakult önszabályozó testület, amelyet a hazai internetes tartalomszolgáltatók – köztük az Index és az [origo] – hoztak létre annak érdekében, hogy a tartalomszolgáltatók egyeztetett és szakmailag megalapozott állásfoglalásokkal, és az önszabályozás eszközeivel járuljanak hozzá a hazai internetes piac fejlődéséhez.

Az MTE állandó tevékenységei

• internetes panaszbizottság és ad-hoc bizottság működtetése
• weboldalak minősítése a Tartalomszolgáltatási Etikai Kódex alapján
• ajánlások megfogalmazása és nyilvánosságra hozatala az információs társadalmat érintő aktuális
kérdésekben
• jogi tanácsadás, állásfoglalások közreadása
• műhelytanulmányok készítése
• workshopok, kerekasztal-beszélgetések szervezése aktuális szakmai kérdésekről
• az információs társadalmat érintő jogszabálytervezetek véleményezése, értékelése

Az MTE szervezeti felépítése

Az MTE elnöke Gerényi Gábor (Index.hu), az egyesület elnökségi tagjai Pintér R. Róbert (4Kids, Egyszervolt.hu), Paulik Mónika (Kurt Lewin Alapítvány), Rónai Balázs (Napi Online) és Weyer Balázs ([origo]). Az MTE jogásza Halász Mónika.